öt csepp, meg tíz

középszerűségre kárhoztatva állok
kint már olvad
bugyogó vérem fodra ne borzoljad
a feledésük árkaiban ülő hólevet
lágy iszapágyon bóklászom
életem könnyű habja ömlik számon
pillék kavarognak a lelkem helyén
szürke szemem lustán lesi
fagyott tükrök fehér mélyén

tompa jelen

didergeti