samedi 19 mai 2012

leere Straßenbahnen summen in die Vorstädte


Ernő Szép: Mitternacht


Ach, ich müsste schreiben. Ich schaue auf meine Uhr. Der Stundenzeiger und der Minutenzeiger zielen auf die schmale römische Zwölf. Es ist genau zwölf. Mitternacht. Diese wunderbare, dünne Achse, um die sich die furchtbare, große Welt vom Gestern in das Morgen dreht. Es ist Mitternacht. Wie viele Kirchen gibt es auf der Welt, wie viele Türme, wie viele Turmuhren, sie alle schallen, dröhnen, schwirren, hämmern jetzt. Oh, wie gern würde ich sie nur einmal alle zusammen hören. Ich höre keine von ihnen, ich höre viel mehr den Lärm des Kaffeehauses, dieser Lärm fließt wie gelbes Regenwasser aus der Rinne in die Tonne. Wie sieht jetzt die Welt aus? Was tun die Menschen auf dem ganzen Erdball in dieser Minute? Am Rande der Dörfer bellen Hunde, in den Klubs der Städte sitzen verzweifelte Spieler, Ehepartner ziehen sich aus, sie waren im Theater, die Frau setzt sich auf den Bettrand, lässt ihre Hände in den Schoß fallen und versinkt in Träumerei; in Krankenhäusern liegen Leidende mit aufgerissenen Augen, in einsamen Lagerhäusern laufen Mäuse herum, eine Opernsängerin atmet schwer im Hotelzimmer, sie keucht über ihrer Kranz, Säuglinge lächeln, der Mond spaziert über große Seeflächen, im Nachtlokal versuchen glatzköpfige Herren im Frack und mit Monokel sich zu amüsieren, auf dem Feld liegen gefrorene Männer in ihren Rüstungen, ein ängstlicher junger Mann geht mint einem Freudemädchen das dunkle Treppenhaus hinauf, Menschen stürzen in Zügen aufeindander zu, aus einem kleine Gasthof schallen Lieder, manche wimmern vor lauter Zahnschmerzen, das frische Brautpaar feiert im Hotel Rausch der Nacht, ein Herr in zerknitterten Fechtanzug erschießt sich vor dem Spiegel, im Urwald strecken sich wilde Panther, junge Häftlinge stöhnen in den Zellen, die Hebamme wird vom Klingeln geweckt, leere Straßenbahnen summen in die Vorstädte, auf dem Hausball erklingt das Klavier, der aufgebahrte Tote denkt an die Ewigkeit nach, besoffene Männer prügeln sich am Straßeneck, in der Mühle schwirren die Schaufelräder, auf dem Schiff rauchen die Matrosen ihre Pfeifen, eine Katze miaut zwischen den Schornsteinen, zwischen verlassenen Planken blizt das Taschenmesser des Mörders, das Opfer röchelt, in Kirchen betet die Stille, die Tänzerin weint in ihrer Garderobe, überall strahlen elektrische Lichter, Gaslampen, Petroleumleuchter, Kerzen und Sterne und wie viel Dunkelheit gibt es auf dieser Welt.
Irgendwo brennt eine Stadt, wie viele Zigaretten werden in diesem Augenblick gezündet... Wie viele Zigaretten brennen allein in diesem Kaffeehaus. Der feine, dünne, blaue Rauch kreist hoch von den Spitzen der Zigaretten, die Rauchschwaden treffen sich in der Luft, verschlingen sich miteinander, fließen zusammen, fliegen vereinigt, wie ein blasse, ferne Vogelschwarm. Die Menschen, die der Rauch unter sich lässt reden und plaudern, schreien und flüstern, lachen und trällen, ein schrilles Frauenlachen schlängelt durch den Raum.
Das Kaffeehaus spricht, murmelt, plätschert, summt und singt... ich halte mir die Hände auf die Ohren, dann kommt die Stille. Ich nehme meine Hände weg, dann kommt der der Sturm. Ich wiederhole das in schnellem Rhytmus, ich stütze mich auf den Ellenbogen und drücke mir die Ohren mit den Händen.
Was für eine seltsame Musik. Als ob in der Hölle Pauken schlügen.

MV

lundi 2 janvier 2012

Nemes Nagy Ágnes: Enyhe tél

Amikor nincs hó, amikor állandó eső mossa a járdát – nem is állandó, csak újra-meg-újra eleredő, az alacsony szürke égbolt bizonytalan permete, amikor a hócsizmák vizes aszfalton siklanak, mintha síből vizisíre váltottak volna át, amikor vastag, filcesedő avar fedi a parkok földjét, esőszünetekben halványan gőzölögve, amikor az avar alól fel-felbukkan a fű is, zöld-szürke, szürke-zöld foltokban szinte épen, hiszen olyan a fű, mint a fű, csak a színe, ugye, a színe,
amikor a nagy, téli varjak mintegy véletlenül ülnek a városi fák ágán,
amikor a szántóföldek feketék, mint friss szántás után, vagy szürke-feketék esőtől fátyolozva,
amikor a középhegységek barnák, szürke-barnák, egy-egy sötét fenyőfolt szemölcse rajtuk,
amikor a kontinensek táblái eltolódnak, kicsit idébb-odább, időjárások ösvényeiről letérnek, elkanyarodnak, erre-arra, egy más éghajlat benéz az ablakon (meglátogat), amikor óceánok, légrétegek tajtékai, vizes csepp-legyezői messze csapódnak el, szét, (Nem kell ezt dramatizálni, dehogy, ritka nagy szerencse, hálát adni, örülni kell, hogy enyhe télben élünk) (hogy telünk enyhe) sőt mindennap figyelni, tudatosítani, hogy telünk enyhe. Meddig enyhe még?
amikor a napihírekben egyre nagyobb a hófúvás, de itt még valamely szürke elnapolása a következőknek,
amikor az évszak, ki tudja miért és meddig hátatfordít nekünk, háta mögött pedig félénken lélegző lapulással bújik a vadnyúlszínű átmenet
vagy ellenkezőleg: felénk fordul, ki tudja miért és meddig, valamely filces avarhajú kegyelem, szürke tenyerét körénkfonva, szürke-fehér mécses köré, amelyben pislákolva ég az elnyújtott, tartósított november
krizantémszag az utcán, esőtől csapzott benzingőz, krizantém-szag, vegyük meg a soron következő sírkoszorút (hányadikat ebben az évben?), a virágüzlet fénye vakító, kirobban földigérő kirakat üvegén át, bent rózsavörösek, ibolyalilák, cirádás kis szalmavi­rág-csokorkák, virágcukrászda, édesen együtt minden Évszak édességes kínálata
leszáll az este, hűvösen száradó tócsák, induló szél – de nincs hideg, nincs, az őszikabát elegendő.
Milyen szerencse. Enyhe tél.
Örülhetünk, hogy enyhe télben élünk, őszünk reménytelen volt, nyarunk a pincebörtönök dohszagában, tavaszunk háború, halál, robbanásos végítélet, katasztrófa – nem kell ezt dramatizálni, á, minek, talán említeni is fölösleges
– – –
És bent a lámpavilág, meleg, ágy-asztal, feketekávé, nem kell elsötétíteni az ablakot.
Csupa öröm az ilyen enyhe tél

dimanche 20 novembre 2011

Mehis Heinsaar: Galaktikate sõber



A galaxisok barátja

Pontosan délután öt órakor érkezett meg N. városba. Kissé elfáradt a hosszú úton, ezért pihent pár órát a szállodai szobában, majd elindult, hogy körülnézzen a városban.
Szolid, szürke öltönyt viselt, mégis magán érezte az emberek titkos pillantásait és ez valamelyest zavarta. Ezért a belvárosból a park felé vette az irányt, ott szabadabbnak érezhette magát. Szívélyesen biccentett minden madárnak és kutyának, mellyel út közben találkozott, aztán leült egy padra és mélyen a gondolataiba merült. Körülbelül egy órával később felkelt a padról és továbbsétált a folyóparton.
Alkonyatkor visszatért a szállodába. Egy darabig ruhástul feküdt a kanapén, majd kinyitotta a bőröndjét, kivett egy ébresztőórát, néhány papírba csomagolt szendvicset, egy termoszt és egy-két magazint. Átlapozta az újságokat, ivott egy kis teát és szendvicset evett. Pár órával később levetkőzött és elment fürdeni. Megborotválkozott, fogat mosott, felvette az új, sötétkék öltönyét és lekapcsolta a villanyt.
Csak ekkor nyitotta ki az ablakot. Felnézett a csillagokra és odasúgta nekik: Jó estét.

lundi 17 octobre 2011

,


Ősziesített a Duna. Részvétlen lett, költőietlen. A múlt héten, mintha még didergett volna a mederben. Most már kövéren, erősen, nagyon hidegen ömlik a híd alatt. Belejött. Csak egy pillantara állok meg, középen, a 1645. folyamkilométernél, és lenézek: tizennégy fokos fodrok, meg egy sirály. Berezonál a vízi-kresz tábla, a kesztyű alatt megremeg az acél, villamos. 5,6 km/órás északi széltől hidegek a hajszálak. Ma nem tetszik a város.
.

háromnegyed hét volt, a szeptember is elmúlt


tollait hullató daru-felhő a háromnegyed hetes égen, már halványabb, kéménysziluettek, fecskék futkosnak a levegőben, mindjárt vége a sokadik első magányhónapnak

dimanche 25 septembre 2011

mardi 20 septembre 2011

Amíg kitalálnak valamit, munkát keresek.


Figyelem! Hídrobbantás történt, a romeltakarítás egyelőre nem megoldott.

Tisztelt cím!
Szeretnék érdeklődni, hogy lőszertornagyakorlatok és szívtörmeléktalicskázás helyett lehet-e más munkára jelentkezni. Képességeim alapján és időbeosztásom végett főleg a következő munkák érdekelnek:
Ha magába fogadna az aszfalt, hidegnek erre az őszre, vagy felvenne egy Csepel, rozsdapikkely-állás, idénymunka a vázon. Esetleg mályvafőzettel átitatott géz-munkakör a félhetes szeptemberi égbolton, teája hétköznap gyomorégést okozhat. Csütörtök délután gőz-pozíció bármely nyilvános fürdőben, kedd este mozdulat, nadrágjába nyúló, rajtakapott kövér biztonságiőré.
Szívélyes válaszát várva gondolatban gesztenyét gyűjtök és elhagyott szokásaimat próbálgatom minden kirakatüvegben.

dimanche 13 mars 2011

love story


A kaka és a kikelet


A kutya kuporgott egy darabig a park egyik ösvényén, majd elfutott. Apró furkót hagyott maga után.
Nahát, milyen csodaszép itt minden! ámult el a kaka, és körbenézett. Milyen kék az ég! Milyen zöldek a fák! És mennyi hely van!
Hallod-e, te ott, légy óvatos! intette a veréb. Gyere le az útról, különben még rád lépnek!
És már közeledett is valaki az ösvényen! A kaka, amilyen gyorsan csak bírt, a fűbe araszolt.
, itt még jobb! örvendezett. Olyan puha és hangulatos. Csiklandozzák a fűszálak az államat és döngicsélnek a méhek. Lehullott faleveleket gyűjtök, és házikót építek belőlük. Aztán majd üldögélek az ablaknál, és csodálom a természetet.
Tudod, kaka, inkább ne itt a pázsit kellős közepén építs házat! tanácsolta a veréb. Néha erre jár a fűnyíró. Szörnyen berreg, és mindent feldarabol. Veszélyes jószág! Jobban teszed, ha bemész az orgonabokor alá, odáig nem ér el. Ott nyugodtan éldegélhetsz.
Köszönöm, bölcs madár! hálálkodott a kaka, és a bokor menedékébe húzódott. Faleveleket és apró ágakat keresett, majd kis kunyhót font belőlük. Jó volt ott üldögélni és friss levegőt szívni.
A kaka nagyon érdekesnek találta a parkot. A gyerekek szaladgáltak és labdáztak, az öreg nénik verebet és galambot etettek, a kutyák fatörzseket szimatoltak és megjelölték őket. Izgalmas volt mindezt a kunyhó ablakából figyelni. Csak vendége nem jött soha a kakának, és emiatt egy kicsit bánatos volt.
De jó volna egy barát, akivel beszélgethetnénk, és együtt bámészkodhatnánk az ablakban! gondolta. Milyen kár, hogy ilyen magányos vagyok. Legalább a veréb beugorhatna néha. Hát illik így megfeledkezni egy barátról?
Figyelmesen körbenézett, és meg is pillantotta a verebet. Ott ült a feleségével a bokor ágán, és a fészekben csipogó fiókáit etette. A kaka integetett a régi barátnak, a veréb pedig üdvözlésképpen visszabiccentett, de nem röppent közelebb. Nem volt most ideje egy kutyakakára. Megölelte a feleségét, és elreppent, hogy táplálékot keressen a kicsinyeinek.
Jó lenne, ha nekem is lenne valakim, akit megölelhetnék sóhajtott magában a kaka.
Lassan őszre fordult az idő, majd jött a tél. A kaka házikóját betemette a hó. Bent jóleső meleg volt, ő elálmosodott, és sokat aludt.
Tavasszal a kaka kiolvadt a hó alól. Nyújtózkodott, és tornázott egyet a napfényben. Télen egészen kifehéredett, de a kedve nem lankadt. A levegő friss volt, és mindenütt előbújtak az első virágok. És láss csodát – egy pitypang épp a kaka házikója mellett dugta ki orrát a földből.
Jó reggelt! mondta vékony hangján. – Megengeded, hogy itt virágozzak? Ugye nem zavarlak?
Egyáltalán nem válaszolta elbűvölten a kaka. Olyan szép vagy!
Ugyan, ugyan pironkodott a pitypang. Teljesen átlagos vagyok.
Ó, dehogy! kiáltotta a kaka. – Nekem elhiheted! Már egy éve itt lakom, de ilyen szép sárga és dús szirmú pitypangot még sohasem láttam. Tudod mit? Legyél a feleségem!
A pitypang ismét elpirult, de nem ellenkezett. Rögtön meg is tartották az esküvőt. A kaka és a pitypang ezentúl együtt éltek, nagy szeretetben. Naponta többször megölelték egymást, sokkal többször, mint a verebek.


mardi 1 mars 2011

Ki imádkozik az apácákért?

ki imádkozik a szélvédőre kenődött bogárért?
ki imádkozik a sarokba állított karosszékért?
ki imádkozik az eltévedt lufiért?
ki imádkozik a nem szagolt borosdugóért?
ki imádkozik a széttépett szerelmes levélért?
ki imádkozik a könyv átlapozott lapjáért?
ki imádkozik a kicsorbult élű ollóért?
ki imádkozik az előhivatlan fényképért?
s ki imádkozik az apácákért? 

/Finy Petra/

jeudi 24 février 2011

Kesztyű elnök úr

Kesztyű elnök úr

A halász kesztyűje beleesett a lékbe. Lassan lemerült a tó fenekére, és a halak körégyűltek, hogy jól szemügyre vegyék.
– Sziasztok! – köszönt a kesztyű. – Boldog ünnepet kívánok!
– Szia! – felelték a halak. – De milyen ünnepről beszélsz?
– Hát ti itt lent nem is tudjátok, hogy ma van az Észt Köztársaság születésnapja? – csodálkozott a kesztyű.
– Nem – mondták a halak elkerekedett szemekkel. – Mi a csoda az az Észt Köztársaság?
– Nahát, milyen buták vagytok – mérgelődött a kesztyű. – Éltek itt, a jég alatt, és semmiről sem tudtok. Szerintetek hol laktok?
– A tóban.
– A tóban, a tóban, de hol van ez a tó? Ez a tó Észtországban van – oktatta őket a kesztyű. – Következésképpen ti... Na kik vagytok?
– Halak.
– Észtek vagytok! – jelentette ki a kesztyű. – Észtek vagytok, Észtországba éltek és ma van Észtország születésnapja. Nagy ünnep ám! Az elnök vendégeket hív magához, és mutatják őket a tévében. Én mindig megnézem, kikukucskálok a gazda zsebéből és csak bámulom.
– Ó, mi még sosem láttuk az elnököt, a vendégeit pedig még úgy se – búsultak a halak. – Nálunk a tóban egyetlen tévé sincs. Csak egy régi gumiabroncs és két üres üveg. Néha nézegetjük őket, de az elnököt nem látni bennük.
– Még szép, hiszen az elnök nem egy üres üvegben lakik – magyarázta a kesztyű. – Az elnök kastélyban lakik. Nagy kár, hogy nincs tévétek. Milyen ünnep az olyan, amikor még az elnököt sem lehet megnézni?
A halak is nagyon bánatosak voltak, de ekkor az egyik sügérnek jó ötlete támadt.
– Nem szeretnél te lenni az elnök? – kérdezte. – Akkor nézhetnénk téged, és mi is jól mulathatnánk.
– Nem csaphatok fel csak úgy elnöknek – ellenkezett a kesztyű. – Az elnököt meg kell választani. És nem akárkit ám, mert egy elnöknek nagyon bölcsnek kell lennie.
– De te olyan bölcs vagy! – kiáltották a halak kórusban. – Megválasztunk téged! A kesztyű a mi elnökünk!
A kesztyű meghajolt.
– Köszönöm – kezdte. – Nagy megtiszteltetés ez nekem. Hálám jeléül vendégségbe hívlak titeket. Elúsztok előttem, és én mindegyikőtökkel kezet fogok.
– Ó, borzalom! – jajdultak fel a halak, majd sírva fakadtak. – Nincs is kezünk! Mi lesz most?
A kesztyű egy kicsit megilletődött, de hamar összeszedte magát.
– Nem gond – mondta. – Majd a farokúszótokat rázom meg.
– Szabad úgy is? – tudakolták a halak. – Az igazi elnök is farokúszót fog a vendégeivel?
– Persze – bólintott a kesztyű. – Csakhát nagyon ritkán megy hozzá olyan vendég, akinek úszója van. Általában kezük van. De ha mégis egy olyan ember találna jönni, akinek van úszója, akkor mindig azt rázza meg.
Amikor a kesztyű ezeket mondta, bizony füllentett egy kicsit, mert az igazat megvallva még sosem látott olyan embert az elnöki fogadáson, akinek úszója lett volna. A halak mindenesetre sokkal jobb kedvre derültek ezektől a szavaktól.
– Legyen így – egyeztek bele. – Fogj farokúszót velünk!
Majd egyenként elúsztak az új elnökük előtt, és a kesztyű úszót rázott velük:
– Sok boldogságot kívánok az Észt Köztársaság születésnapján!



---

President kinnas

Kalamehel kukkus kinnas jääauku. Vajus aeglaselt järve põhja ning kalad kogunesid teda vahtima.
„Tere!” ütles kinnas. „Häid pühi!”
„Tere, tere!” vastasid kalad. „Aga mis pühadest sa räägid?”
„Kas teie siis ei teagi, et täna on Eesti Vabariigi sünnipäev?” imestas kinnas.
„Ei tea,” ütlesid kalad ja ajasid silmad punni. „Mis asi see Eesti Vabariik veel on?”
„No te olete ikka päris rumalad,” pahandas kinnas. „Passite siin jää all ega tea mitte midagi. Kus te enda arvates siis elate?”
„Meie elame järves.”
„Järves küll, aga kus see järv asub? See järv asub Eestis,” õpetas kinnas. „Järelikult te olete... Noh, kes te olete?”
„Me oleme kalad.”
„Te olete eestlased!” kuulutas kinnas. „Te olete eestlased, elate Eestis ja täna on Eesti sünnipäev. Suur pidu! President kutsub endale külalised ja neid näidatakse televiisoris. Mina alati vaatan, upitan end peremehe taskust välja ja muudkui vahin.”
„Oi, meie pole kunagi presidenti näinud ja tema külalisi ammugi mitte,” kurvastasid kalad. „Meil siin järves pole mitte ühtegi televiisorit. On ainult üks vana autokumm ja kaks tühja pudelit. Neid me ikka vahel vaatame, aga presidenti sealt ei paista.”
„No muidugi, ega siis president pudeli sees ei ela,” seletas kinnas. „President elab lossis. See on kurb küll, et teil televiisorit ei ole. Mis Eesti Vabariigi sünnipäev see selline on, kui ei saa isegi presidenti vaadata!”
Kalad olid ka väga õnnetud, aga siis tuli ühel ahvenal hea mõte.
„Kas sina ise ei tahaks presidendiks hakata?” küsis ta. „Siis me vaataksime sind ja meil oleks ka lõbus.”
„Ega presidendiks ei saa niisama hakata,” vastas kinnas. „President tuleb valida. Ja igaüks üldse ei kõlbagi presidendiks, president peab olema väga tark.”
„Sina oledki tark!” hüüdsid kalad kooris. „Me valime sind! Kinnas presidendiks!”
Kinnas kummardas.
„Tänan teid!” lausus ta. „See on mulle suur au. Tänutäheks kutsun ma teid kõiki endale külla. Te peate minust mööda ujuma ja mina surun teie kõigi kätt.”
„Oh õnnetust!” karjatasid kalad ning puhkesid nutma. „Meil polegi käsi! Mis nüüd saab!”
Kinnas oli algul väheke jahmunud, aga kogus end kiiresti.
„Sellest pole midagi,” ütles ta. „Teeme nii, et ma surun teie sabasid.”
„Kas nii tohib?” uurisid kalad. „Kas päris president ka oma külaliste sabasid surub?”
„Jaa,” vastas kinnas. „Ainult et tal käib väga harva sabaga külalisi. Tavaliselt on tema külalised kätega. Aga kui mõni sabaga inimene siiski juhtub tulema, siis surub ta alati saba.”
Seda juttu rääkides kinnas küll natuke valetas, sest tõele au andes: ta polnud veel kunagi näinud presidendi vastuvõtul ühtegi sabaga inimest. Kuid kalad läksid kinda sõnu kuuldes igatahes palju rõõmsamaks.
„Teeme siis nii,” olid nad nõus. „Suru meie sabasid.”
Ja siis ujusid nad kõik oma uuest presidendist mööda ja kinnas surus nende sabasid ning lausus:
„Palju õnne Eesti vabariigi sünnipäeva puhul!”

Andrus Kivirähk

dimanche 30 janvier 2011

A múltkor Mikkamakkával...

A múltkor Mikkamakkával
Fát vágni mentünk az erdőre,
De olyan szerencsétlenül dőlt
A fa, hogy Dömdödöm alászorult.

Szörnyeteg Lajos

dimanche 7 novembre 2010

7 november

Úgy vélem: olyan
oda-túl, mint egy késő-
őszi estén, itt.

Bashō 
Fodor Ákos fordítása

mardi 2 novembre 2010

2 november

Léptek visszhangja
lépdel visszafelé az
úton. Ősz. Este.

Bashō
Fodor Ákos fordítása

dimanche 31 octobre 2010

31 october

Krizantémillat
jár-kel utcáinkon a
Buddha-szobrok közt.

Bashō
Fodor Ákos fordítása

samedi 30 octobre 2010

30 october

Milyen lehet a
pók hangja s miről szólna
az őszi szélben?

Bashō
Fodor Ákos fordítása

jeudi 28 octobre 2010

mardi 26 octobre 2010

első haiku

köszömösz ää
szögody mögödy
köszömösz ää

Karl Martin Sinijärv, Eesti Haiku

mardi 19 octobre 2010

kedvenc Kruusa


a parton csónak
sodronnyal lakattal a nyírhez kötve
a fövenyen műanyag vödör
tisztára mosva elöblítve száradni felejtve
a tűzrakóhelynél fölfordított hordó
aztán ahol az öreg hársfa törzse
ketté nyílik ott eke lóg
mindennek jut valami ebből
elmaradt odakerült elfeledett megtörtént
így vagyok itt valahogy én is
egy közülük
ülök a lépcső málló fokain
magam is darabokban
de alig törődöm ezzel
érzem ami közös bennem
a kerítésen túl a szénakazallal a gereblyével
ágak sokaságával az edénnyel
a lépcső mellet a fölfordított bádoghordóval
a parton lévő tisztára mosott száraz vödörrel
minden dolog egyetlen hangon szól
a hangszín saját